nyomda Budapest
Nyomda Budapesten kedvező áron
Sokan azért nem mernek az úgynevezett zöld nyomdákhoz fordulni, mert attól félnek, hogy nagyon magas lesz a gyártás ára. Pedig ez nem feltétlenül van így, hiszen a vállalatok ma már képesek úgy intézni az ügyeiket, hogy ne legyen sokkal magasabb a zöld nyomtatás ára. A nyomda Budapest azzal a munkamódszerrel dolgozik,
hogy egyszerre két ajánlatot is küld az érdeklődők számára, amelyekben meg lehet nézni, hogy mennyibe kerülne a sztenderd és a zöld módszerek alapján a gyártás. Ezeknek a láttán a megrendelők el tudják dönteni, hogy melyik megoldást igénylik a vállalattól.
Nyomda Budapest „zöld” termékekkel
Tudta, hogy egy tonna papír előállításához 3,5 tonna fa szükséges? A fa papírrá való alakítása hosszú folyamat, ami elsősorban a fa kérgének lehántolásával kezdődik, majd a fát rönkökké alakítják és feldarabolják. Sajnos ahhoz, hogy a papírlap gyönyörű szép fehéren ragyogjon, gyakran mérgező klórt alkalmaznak. A „zöld” nyomda Budapest odafigyel a papíralapú nyomdai anyagok előállítása során felhasznált alapanyagokra. A környezettudatosság a Folprint nyomdánál az első helyen áll. Számukra nem a minél több bevétel a fontos, hanem a vásárlók megelégedettsége és a környezeti értékek védelme. Continue reading
Környezetünkért a Folprint nyomda
Napjainkban fontos mindenki számára érthetővé tenni, hogy mennyire nélkülözhetetlen Földünk jövője érdekében, hogy minél inkább környezetbarát megoldások alkalmazását válasszuk minden területen. Egy olyan nyomda Budapest területén, mely évente több ezer fa megmaradását biztosítja, mindenki számára lehetőséget biztosít, hogy tegyen valamit környezetünk jövőjéért. Tevékenységének köszönhetően két éven keresztül a Folprint nyomda elnyerhette az „Év Zöld Nyomdája ” címet, mivel minden nyomdai tevékenysége azt tükrözi, hogy szeretne tenni a környezetünk védelméért. Continue reading