Tippek és trükkök, hogy nyáron is hidegre tehesd a szervereket
Nyáron már nem is álmodhatunk ingyen hűtésről, enyhébb időszakokról – legfeljebb egy-egy vihar hoz enyhülést, de a természet nem lesz kegyes azokhoz, akik szervertermeiket igyekszenek lehűteni. Éppen ezért kreatívnak kell lennünk.
A legeslegfontosabb teendőnk a szakértők szerint a lyukak befoltozása. Méghozzá a szó legszorosabb értelmében: meg kell találnunk azokat a helyeket, ahol az adatközpont belső terének levegője és a külvilágé keveredhet.
Ellenőrizzük, hogy az ajtók, ablakok, a plafon elemei mind rendesen szigetelnek-e, és még véletlenül se hagyjunk olyan réseket, ahol a nagy energiabefektetés árán előállított hideg levegő elszökhet!
Figyeljünk arra is, hogy a szűrők tiszták legyenek és tökéletesen működjenek, s hogy a páratartalom szinten tartásáért felelős eszközeink is megfelelően teljesítenek: szélsőséges forróság idején a legkisebb hiba is kritikusnak bizonyulhat.
Az eszközöket folyamatosan figyeljük, mérjük teljesítményüket és azt is kövessük, hol alakulnak ki a szerverteremben forróbb pontok. A régi, elavult eszközöket, s azokat, amelyeket nem használunk, kapcsoljuk le, a maradékot pedig igyekezzünk a lehető legegyenletesebben elosztani a központon belül.
Nem árt arra is figyelni, hogy virtualizáljuk a szervereket, hiszen így minimalizálhatjuk a működő (és hőt termelő) gépek számát.
Nem árt arra sem figyelnünk, hogy milyen hőmérsékletű levegővel hűtjük a szervertermet. Hosszú évekig volt az a közfelfogás, hogy minél hidegebb a levegő, annál jobb. Nem biztos azonban, hogy ezzel nem csak pazaroljuk az energiát. Meg kell határoznunk, hogy pontosan mennyi hűtőkapacitásra van szükség ahhoz, hogy a szerverek által termelt hőt semlegesíthessük, és ehhez igazítanunk a rendszert.
Végül a nagytakarítás az, amit el kell végezned: a rendszerek legyenek tiszták, makulátlanok, a szűrőket különösen alaposan vizsgáljuk meg és tisztítsuk ki. Ha szennyeződések találhatóak a hűtőrendszerben, a hűtés hatékonysága csökken. A modern, adatközpontokban azonban, mint a DoclerNeté is, aligha elégedhetünk meg kevesebbel, mint a lehető leghatékonyabb hűtés.