Pár tudnivaló a BB pezsgőről
Nem csupán a champagne készítésének, hanem a fogyasztásának is megvan a hagyománya. Sőt, a tárolás szintén fontos szerepet kap ennél az italnál. A BB pezsgő ideális hőmérsékleti fogyasztását, ami 4 és 6 Celsius fok között van, előhűtéssel lehet elérni. Ezért is kell az italt egy megfelelő helyen tárolni. Egyesek ennek a pincében biztosítanak helyet, míg mások egy direkt erre a célra kialakított és beállított hűtőben oldják meg
Ezen kívül fontos tudni, hogy a BB pezsgő palackját víz és jég keverékével töltött pezsgősvödörben érdemes tartani. Erre főleg nyáron kell figyelni, amikor a nedű nagyon hamar felmelegedik. Erre jó példa, hogy az ital szobahőmérsékleten 2 Celsius fokot is melegedik 10 percenként.
A BB pezsgő fogyasztásához a házigazda két típusú alappoharat is alkalmazhat. A leginkább kedveltnek az úgynevezett flőte bizonyul. Ez az a hosszúkás alakú és a széles, kehely alakú pohár, amelyik hazánkban nagyon elterjedt. A BB pezsgő megrendelhető a bb.hu internetes boltból, ahol a vásárlás mellett, még több mindent lehet megtudni erről a kellemes ízű italról.