Így működik a teljes körű betegszállítás: megvárják a vizsgálat végét

Válasszuk bátran a magán betegszállítót

Válasszuk bátran a magán betegszállítót

Országos szinten nagyon sok embernek kifejezetten fontos, hogy időben el tudjon jutni a kórházba. A fekvőbetegek nem képesek egyedül elmenni a megadott helyekre és a hozzátartozók sem rendelkeznek mindig alkalmas szállító járművel. Szerencsére van egyszerű és hatékony megoldás, ami még praktikus is lehet. A magán betegszállító, ha egy órán belüli a vizsgálat, akkor megvárja amíg végez a páciens, ezért érdemes lehet alaposan utánajárni a részleteknek. Óriási előnyt jelenthet, főként az egyedül élők számára, hogy minden szükséges alkalommal megfelelő ellátást kapnak. Keressük fel bizalommal az Aranyszív Ambulance honlapját és tudakozódjunk a részletekről!

A betegszállítók nemcsak a páciensnek, hanem a mentősöknek is nagy segítséget jelentenek. Az amúgy is leterhelt szolgálatok, gyakran mindig az utolsó percre kell hagyják a nem létfontosságú fuvarokat, amilyen lehet például egy rendszeres kivizsgálás. Gyakori az is, hogy időközben újabb hívás fut be és emiatt el kell rohanjanak a mentősök, majd csak órákkal később érnek megint vissza, hogy hazaszállítsák a pácienst.

Ez nagyon kényelmetlen mindkét fél számára, főként akkor, ha a kezelés vagy ellenőrzés csak mindössze pár percet vesz igénybe. Ilyen esetekben, a magán betegszállítókkal történő szerződés egy igazán megtérülő befektetés lehet. A korszerű és minden esetben rendelkezésre álló kényelmes járműk, valamint a dolgukat jól értő mentőápolók nem hagyják magára a pácienst, ami nagy biztonságot nyújthat. Válasszuk bátran az Aranyszívet és akkor a nap minden percében, valamint az év 365 napján csupán egy telefonhívásba kerül és máris úton a segítség.

Ha van olyan beteg a családban, akit bizonyos időnként vizsgálatra vagy kezelésre kell szállítani, esetleg mi magunk vagyunk azok, akiknek nem egyszerű a helyváltoztatás, akkor ne várjunk tovább! Éljünk a remek szolgáltatással és garantáltan mindig meg leszünk elégedve a szállítással. Az Aranyszív Ambulance számára a mi jólétünk a fontos és ennek biztosítására minden eszközt, szakértelmet be fognak vetni!